| A Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagja, művészeti vezetője és koncertmestere. 1969-ben Kovács Dénes tanítványaként szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Ugyanez évben a Magyar Rádió Hegedűversenyén harmadik díjat nyert. 1967-től 1974-ig tagja volt a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé, partnerei között szerepelt Maurice André, Jean-Pierre Rampal, Alexander Schneider, Henryk Szeryng és Vásáry Tamás. 2008-tól három éven át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének vezetője volt, 2017 őszétől pedig annak oktatója. A magyar zenei kultúra hazai és külföldi megismertetésében szerzett érdemeiért többek között Érdemes Művész címet, Széchényi Ferenc-érmet, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjat, illetve Hazám-díjat kapott, amelyet a XXI. Század Társaság értékőrző és értékteremtő életművek elismeréséül ad. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriájában a Becsületrend Lovagja címmel, 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta meg. |





