A Kárpát-medencében élő magyarság nagy zenei ünnepére készülünk. A Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivállal szeretnénk megmutatni, hogy mi magyarok a Kárpát-medencében élő népekkel kölcsönhatásban, együttélésben milyen sokszínű, változatos és mély zenei kultúrát teremtettünk meg. Ez a zenei fesztivál egyszerre ünnep és tisztelet a zenei tradícióink és óriás elődeink iránt. A világ zenei színpadjain ünnepelt szerzőink, mint például Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Goldmark Károly, Lajtha László művészetének bemutatása mellett szeretnénk, ha mindenki látná és érezné, hogy munkásságuk hogyan fakadt, hogyan sarjadt ki a Kárpát-medence történelméből, kultúrájából, zenei oktatásából, a világra nyitottságából. Nagy feladat és öröm is egyúttal számunkra, hogy több zenei helyszínen, Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is a közönség elé léphetnek a művészek és azt is nagy lehetőségnek érezzük, hogy a kárpát-medencei népek zenéi is egymás mellett, egy zenei fesztivál keretén belül csendülhetnek fel. A Kárpát-medencében élő zenészek együttműködése és fiatal tehetségek felfedezése nagyon fontos küldetése ennek a fesztiválnak, amely megnyilvánul majd országhatárokon átívelő kamarakoncerteken, mesterkurzusokon, zenetudományi konferencián és a Kárpát-medencében élő fiatalok részére megrendezésre kerülő zongoraversenyen is. Reméljük, hogy a Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál hagyományt teremt, és egy életre szólóan fogja szolgálni a magyarságot, a kárpát-medencei népek együttélését és a zene egyetemes ügyét!
Bonnyai Apolka művészeti igazgató fesztiváligazgató
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Művészetkedvelő Közönség!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy támogathatom ezt a rendkívül rangos, egyedülálló zenei eseményt és kezdeményezést! Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mai világunkban milyen fontos az értékek védelme, a tradíciók ápolása és a művészetek pártolása. A kárpát-medencei magyarság sugárzó ereje, művészete, zenei kultúrája, műveltsége messze földön híres, mégis, nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy miből és hogyan táplálkozott és hogyan épül fel a semmi máshoz nem hasonlítható, egyedülálló magyar komolyzenei kultúra. Mindezek megismertetéséhez remek kezdeményezés ez a határokon átnyúló kezdeményezés, amely – nevéhez is illeszkedően – rá szeretné a reflektor fényét irányítani a Kárpát-medencében élő magyarság komolyzenei nagyságára, változatosságára, a magas kultúra iránti elkötelezettségére és a világ jelentős pódiumain is elismert teljesítményére. Ebben a nemzetközi fesztiválban megmutatkozik ugyanakkor a Kárpát-medencében élő népek zenei közösségével való együttélés, együtt munkálkodás és a kölcsönhatások harmóniája, építő ereje is. Hiszem és vallom, hogy a Kárpát-medence a világ egyik – nemcsak természeti adottságokban, szépségekben, néprajzban, történelmi tanulságokban - leggazdagabb régiója, hanem a magyar és az egyetemes zenekultúra egyik gyönyörű szülőföldje és ápolója. Azt kívánom, hogy ez a nemes kezdeményezés a zenekultúrán keresztül éltesse a magyar és a kárpát-medencei népek komolyzenei hagyományait, mutassa sorsuk egybe fonódását, szolgálja egymás jobb megértését és mindannyiunk boldogulása érdekében az együttműködését!
Dr. Bajkai István fővédnök
TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!
Amióta az ember létezik e világon, megpróbálja kifejezni lelkének legmélyebb gondolatait, érzéseit, véleményét a materiális és a szellemi világról, saját magáról, embertársairól és a Teremtőről. Ennek a kifejezésnek az eredménye a művészet, amely egyidős az emberiséggel, a különböző művészeti ágak közül pedig talán a legtisztább, legősibb a zene. A különböző dallamok, a csak az adott népre vagy kultúrára jellemző zenei motívumok meghatározzák mindannyiunk életét az anyaméhtől életünk végéig. A zene értéket teremt és értéket közvetít. Különös szerepe van a magyar zenének, a magyar komolyzenének identitásunk alakulásában, alakításában. Nincs olyan jelentős történelmi eseményünk, amelyet a magyar népzene nem dolgozott fel. Ha legnagyobb zeneszerzőinket, Lisztet, Kodályt, Lehárt, Kálmánt vagy Bartókot vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy műveik legfőbb alapja az évezredes hagyományokkal rendelkező magyar népzene. Mestereink művei úgy váltak az egyetemes zenetörténet kiemelkedő, meghatározó remekeivé, hogy megőrizték sajátosan magyar motívumaikat, jelentéstartamukat. A Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál azzal a hagyományteremtő céllal jött létre, hogy bemutassa a Kárpát-medencében élő népek sokszínű zenei örökségét, művészeti tevékenységét, valamit segítse az itt élő népek közti együttműködést. A fesztivál egyediségét az adja, hogy a koncerteket egymást követő napokon, Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Szabadkán, Pozsonyban, Ungváron és Kolozsváron rendezik meg. A Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál ékes bizonyítéka annak, hogy a komolyzene népszerűsége a mai napig töretlen, a közönségnek a könnyebb műfajok mellett szüksége van az értékteremtő és értékközvetítő lelki táplálékra. Köszönöm a művészeknek, hogy a zene által örömöt okoznak, értéket közvetítenek, és kívánom, hogy a zenén keresztül meg tudják mutatni önmagukat, lelküknek legrejtettebb zugait a zeneszerető közönség számára!
Prof. dr. Miklós Kásler emberi erőforrások minisztere a fesztivál fővédnöke
Kedves Zeneszerető Barátunk!
Nagy öröm és kihívás számunkra, hogy immár második alkalommal öltöztethetjük ünneplőbe a szívünket és készülhetünk a Kárpát-medencében élő magyarság és a szomszéd népek nagy zenei ünnepére.
Az elmúlt egy évben nagyot fordult velünk a világ: a háború elementáris erővel változtatta meg az életünket, és e sok bizonytalanság és félelem közepette talán még fontosabb kapaszkodási pont számunkra a zene.
Ilyen nehézségek között még jobban kell ragaszkodnunk a gyökereinkhez és a tradícióinkhoz. Fesztiválunkkal zenei hagyományaink és nagy elődeink előtt szeretnénk fejet hajtani.
A Zeneakadémia nagytermében megrendezett nyitókoncerten a világhírű hegedűművészre, a Zeneakadémia egykori legendás tanárára, rektorára, Kovács Dénesre emlékezünk. Matinékoncertünkön a Régi Zeneakadémián Solymosi Tari Emőke zenetörténész vezetésével Kodály Zoltán előtt tisztelgünk. A kolozsvári Auditorium Maximum színpadán Liszt arcait szeretnénk megmutatni, a szabadkai Zsinagógában pedig a Kárpát-medence népzenei kincseit. A Zeneakadémia Solti termében a békéért fohászkodunk, többek között az ukrán zeneszerző, Myroslav Skoryk, és a magyar Dohnányi Ernő műveivel.
Nagy öröm számunkra, hogy kiváló és elismert művészek fogadták el felkérésünket, többek között Baráti Kristóf, Rolla János, Pusker Júlia hegedűművészek, Miklósa Erika operaénekesnő, Fülei Balázs, Várnagy Andrea zongoraművészek, a Szymanowski Kvartett, a Szent Efrém Férfikar, a Szent István Filharmonikusok és Záborszky Kálmán karmester. A fiatal tehetségek felfedezése és támogatása fontos küldetése fesztiválunknak, ezért az I. Kárpát-medencei Nemzetközi Zongoraverseny legkiemelkedőbb tehetségei lehetőséget kapnak bemutatkozó koncertre a Régi Zeneakadémián, és idén is szervezünk mesterkurzusokat zongorát tanuló fiatalok számára a szakma kiemelkedő művész-tanár egyéniségeinek vezetésével.
Bízunk abban, hogy fesztiválunk egy jobb világ reményét hozza el a Kárpát-medencében, hagyományt teremt, szolgálja a magyarságot és a Kárpát-medencei népek együttélését, örömöt és reményt ad mindannyiunknak.
Bonnyai Apolka zongoraművész a fesztivál művészeti vezetője
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Művészetkedvelő Közönség!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy támogathatom ezt a rangos, egyedülálló zenei eseményt és kezdeményezést!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mai világunkban milyen fontos az értékek védelme, a tradíciók ápolása és a művészetek pártolása.
Habár a Kárpát-medencei magyarság sugárzó ereje, művészete, zenei kultúrája messze földön híres, nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy ez a semmi máshoz nem hasonlítható, egyedülálló magyar komolyzenei kultúra miből és hogyan táplálkozik és hogyan épül fel.
Mindezek megismertetésére nagyszerű lehetőséget ad ez a határokon átnyúló kezdeményezés, amely – nevének megfelelően – rá szeretné irányítani a reflektorfényt a Kárpát-medencében élő magyarság zenéjének gazdagságára és változatosságára, a magyarok magas kultúra iránti elkötelezettségére és a világ jelentős pódiumain is elismert teljesítményére.
Ezen a nemzetközi fesztiválon megmutatkozik ugyanakkor a Kárpát-medencében élő népeknek a zene területén is megnyilvánuló együttműködése, együtt munkálkodása és a kölcsönhatások harmóniája, építő ereje is.
Hiszem és vallom, hogy a Kárpát-medence nemcsak természeti adottságokban, szépségekben, néprajzban, történelmi tanulságokban az egyik leggazdagabb régió a világon, hanem az egyetemes zenekultúra egyik fontos forrásvidéke és központja is.
Azt kívánom, hogy ez a nemes kezdeményezés a zenekultúrán keresztül éltesse a magyar és a Kárpát-medencei népek komolyzenei hagyományait, mutassa sorsuk egybefonódását, szolgálja együttműködésüket és egymás jobb megértését – mindannyiunk boldogulása érdekében!
Dr. Bajkai István országgyűlési képviselő a fesztivál alapítója
TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!
A művészet nem értelmezhető légüres térben vagy laboratóriumi körülmények között. Lényege mindaz, amit megmutat a korban és a térben, amely körülöleli. Saját nyelvén ad válaszokat kimondott és kimondatlan kérdéseinkre, tükröt tart és tükröződik. A klasszikus zene, a komolyzene erős állandósági faktorokkal bír, mégis végtelen helyet képes szorítani önmagában olyan hozzáadott értékek, lélekemelő üzenetek számára, melyeket általa szeretnénk közvetíteni, kimondani. Hídként köt össze távlatokat, átível virágkort és nehéz időket. Felemel, vigaszt és reményt nyújt, rendületlenül örökíti tovább a szépet és az értékeset - akkor is, ha a világ ziláltan küzd háborúval, értékválsággal, csapásokkal. Idén elmondhatjuk: a Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál kezdeményezésből immár hagyománnyá vált – hiszen azonos elvek és szándék mentén második alkalommal hozza össze az anyaországi és a határainkon túli magyar és nem magyar ajkú művészeket közös munkára, szárnyalásra és sikerre. A fesztivál álmodói ezzel beléptek a nemzetépítők sorába: maradandót teremtettek kulturális életünk univerzumában. Hiszem, hogy összetartozásunkat minden lehetséges módon meg kell mutatnunk, minden lehetséges eszközzel ki kell fejezzük. A komolyzene erős kovász lehet mindehhez. Közös művészi nyelv, inspiráció és folyton megújulni képes gondolkodásmód metszetében születik a fesztivál. Ez a titok, amely az igazi - nem tiszavirág életű - sikerhez vezet. Szívből gratulálok a szervezőknek és a résztvevőknek a programsorozathoz! Legyen ez az együttlét és közös munka megtartó és jövőbe mutató élmény mindnyájuk számára – közönségük szívében-lelkében pedig öröm, gyógyír és nemes útravaló.