|
Szűcs Dániel hatévesen kezdett zongorázni a zuglói Szent István Király Zeneiskolában. 2006-tól 2011-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban folytatta tanulmányait zeneszerzés szakon, Fekete Győr István irányításával. MA tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte karvezetés és zongorakísérő szakokon. Karvezetés tanárai Jobbágy Valér és Párkai István voltak.
2015 őszétől a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusának másodkarnagya, majd 2016-tól karnagya és zongorakísérője. 2017 nyarától a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának segédkarnagya és korrepetitora.
Részt vett Vashegyi György karmester, Peter Broadbent és Szabó Sipos Máté karvezető mesterkurzusain, továbbá a debreceni Kodály Kórus, valamint a Vándor Kórus éves kurzusain.
Rendszeresen vezényel kórust, illetve játszik zongorás kamarazenét. Többek között dolgozott a Magyar Rádió Kórusával, illetve az Anima Musicae Kamarazenekarral.
2017 szeptemberétől a Musica Sonora Kamarazenekar helyettes karmestere. Zeneelmélet tanárként rendszeres oktatója az erdélyi Csomaközi Nyári Zenei Tábornak.
2018-ban I. díjasa és közönségdíjasa lett a Lantos Rezső Országos Karvezető Versenynek.
|