Volodia Mykytka ukrán zenészcsaládból származik. Ötévesen kezdett hegedülni édesapjánál és Alexander Weissfeldnél Lvivben. Később a varsói Zeneakadémián folytatta tanulmányait Janusz Kucharski osztályában. 1995-től szólistaként és a Szymanowski kvartett hegedűsként bővítette tudását Hatto Beyerle irányításával a Hannoveri Zeneművészeti Egyetemen.
Hallgatói évei alatt díjat nyert olyan nemzetközi versenyeken, mint a firenzei „Premio Vittorio Gui” és a hannoveri „In Memoriam Dimitri Shostakovich”, továbbá díjakat és közönségdíjakat az Oszakában és Melbournben megrendezett Nemzetközi Kamarazenei Versenyeken.
Szólistaként, és a Szymanowski Vonósnégyes alapító tagjaként olyan rangos helyeken lépett fel mint a Carnegie Hall, a Wigmore Hall, a Philharmonie de Paris, a Concertgebouw, a Teatro Alfa, a Sanghaji Szimfonikus Csarnok, az Angel Place és a Wiener Konzerthaus.
Részt vett olyan neves fesztiválokon mint a Schleswig-Holstein Music Festival, Rheingau Musikfestival, London Proms, Schubertiade Schwarzenberg, Cheltenham Fesztiválon és Gidon Kremer személyes meghívására megjelent a Lockenhaus-i Kamarazenefesztiválon. Volodia Mykytka nevéhez kötődik a „Szymanowski Quartet and Friends” fesztivál Lvivben, amelyet 2008-ban alapítottak.
A Volodia olyan kiemelkedő kamarazenei partnerekkel lépett fel, mint Oleg Maisenberg, Rudolf Buchbinder, Cyprien Katsaris, Agata Szymczewska, Lawrence Power, Boris Andrianov, Nicolas Altstaedt, Paul Meyer, Anthony Pay, Gary Hoffmann és Lily és Mischa Maisky.
Évek óta mesterkurzusokat tart Európában, Észak- és Dél-Amerikában és Ázsiában.
Volodia Mykytka számos kitüntetésben részesült, köztük a 2005-ben Szymanowski-díjban, 2007-ben pedig megkapta a Lengyel Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztérium kitüntetését.
A Decca, a Hyperion, a Hänssler Classic és a CAvi-music által kiadott CD-ken jelenik meg. Ezen kívül számos rádiófelvételen hallható a BBC számára, az "Új Nemzedék Művészek" program keretében.
|