Karvay Dalibor 1985-ben Szlovákiában született. Első hegedűóráját három évesen édesapjától kapta. Később, rendkívüli tehetségként Bohumil Urban professzornál tanult Zsolnán, majd 1999-től Boris Kuschnir professzor növendéke lett a bécsi konzervatóriumban.
Karvay Dalibor számos nemzetközi verseny nyertese. Megnyerte a VIII. Young Artist International Meeting versenyt 1996-ban, a fiatal zenészek Eurovíziós versenyét Berlinben 2002-ben, a Concours International de Violon Varga Tibor versenyt Svájcban 2003-ban, az "Új tehetség" Nemzetközi zenei versenyt Pozsonyban 2005-ben és David Oistrakh Nemzetközi Hegedűversenyt Moszkvában 2008-ban.
Karvay szólistaként számos neves előadóval és zenekarral játszott már együtt. Többek között fellépett Mstislav Rostropovich-szal a windsori kastélyban Károly herceg számára rendezett koncerten 2003-ban. Dolgozott már együtt a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarral, a Cseh Filharmónikus Zenekarral valamint az English Chamber Orchestra, a Camerata Salzburg, the Orchestra Ensemble Kanazawa zenekarokkal.
Olyan neves karmesterekkel lépett már fel, mint Leif Segerstam, Ion Marin, Hiroyuki Iwaki, Jaap van Zweden, Marek Janowski, Ali Rahbari, Roman Kofman, Benjamin Wallfisch, Ondrej Lenárd, Divernohi Oliver és Leoš Svárovský.
Kamarazenészként olyan kiváló muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Radek Baborák, Julian Rachlin, Wenzel Fuchs és Boris Kuschnir.
|