|
Sümegi Eszter magánénekesnő, a 2012/2013-as és a 2015/2016-os évad Kamaraénekese - szoprán
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1993-ban szerezte operaénekesi diplomáját, ettől az évtől a Magyar Állami Operaház egyik vezető magánénekesnője. Eddigi pályáján több mint harminc főszerepet énekelt. Nemzetközi karrierje 1993-ban kezdődött, amikor Ines szerepét énekelte Donizetti A kegyencnőjében Luciano Pavarotti szakmai irányításával. 2012-ben az elsők között kapta meg a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese díjat, amit 2015-ben újra átvehetett. A világ számos operaszínpadának vendége: énekelt a berlini Komische Operben, Salzburgban, Bregenzben, Reykjavikban, Torontóban, Karlsruhéban és Bellinzonában. A világ élvonalába tartozó énekesekkel, karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott együtt, többek között Christoph Eschenbachhal és Robert Wilsonnal. A koncertszínpadok egyik legkeresettebb művésze: koncertezett José Curával, Giuseppe Giacominivel, Polgár Lászlóval, repertoárján Rossini, Brahms, Mozart, Verdi művei egyaránt szerepelnek. Toscájának többek között Bécs, Frankfurt és Toronto, Aidájának Pittsburgh, Barcelona, Peking közönsége tapsolt. Pályáján elénekelte az összes Puccini-opera főszerepét, az utóbbi években pedig megtalálták a nagy Strauss- (az Arabella címszerepe, a Császárné Az árnyék nélküli asszonyból, a Tábornagyné A rózsalovagból) és Wagner-szerepek (Senta A bolygó hollandiból, Erzsébet a Tannhäuserből, Elza a Lohengrinből stb.), melyeket egyöntetű szakmai és közönségsiker övez. Szulamitként (Goldmark Károly: Sába királynője) revelatív alakítást nyújtott, fellépését Az árnyék nélküli asszonyban világszínvonalúként emlegeti a szakmai sajtó. Munkásságát 2018-ban Kossuth-díjjal ismerték el.
|