2021. szeptember 21., kedd 19:30
NYITÓ HANGVERSENY Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Nagyterem (1061, Budapest, Liszt Ferenc tér 8.)
Műsor: Mozart: A varázsfuvola – nyitány K. 620 Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante hegedűre, brácsára és zenekarra K. 364
SZÜNET
Mozart: Figaro házassága – A Grófné áriája a III. felvonásból: Dove sono i bei momenti Mozart: Esz-dúr versenymű két zongorára K. 365
Előadók: Sümegi Eszter – ének, Dalibor Karvay – hegedű, Volodia Mykytka – brácsa, Balog József, Bonnyai Apolka – zongora Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
Mi mást választhatna egy hagyományteremtő céllal létrehozott nemzetközi fesztivál a nyitó hangversenye programjául, mint annak a zseninek a műveit, aki már nevében is Isten szeretetének üzenetét hordozza: Amadeus. Az ifjú Mozart 1779-ben – miután mannheimi és párizsi utazása után hazatért Salzburgba – két olyan művet is írt, amely két szólóhangszert alkalmaz: az Esz-dúr sinfonia concertantét (e műfaj a szimfónia és a concerto „összeházasítása”) hegedűre, brácsára és zenekarra, valamint a szintén Esz-dúr kétzongorás versenyművet. Előbbiben a brácsa szólamot szánhatta magának, utóbbi vezérszólamain pedig nővérével osztozhatott. A szerző ez időben megélt mély fájdalmát (meghalt az édesanyja, és szerelmi csalódás is érte) különösen a sinfonia concertante lassú tétele tükrözi. Ugyancsak Esz-dúrban van „az emberi lélek belső harmóniára és felvilágosodásra törekvésének” allegóriájaként (D. Koenigsberger) is értelmezett daljáték, A varázsfuvola nyitánya (1791), amely emelkedettségével adja meg a koncert alaphangulatát. A Figaro házassága című opera buffából (1786) a Grófné III. felvonásbeli áriája a csalódottságból és elkeseredettségből az újraéledő szerelem és a remény magasságába jut. A hangverseny a Kárpát-medence különböző tájain született művészek együttműködésével valósul meg, a fesztivál művészeti vezetője Bonnyai Apolka zongoraművész.
Előadóművészek
BALOG József zongoraművész
BALOG József több mint 1000 koncertet adott szólistaként és kamarazenészként a világ 3 kontinensének több mint 25 országában. A standard zongoristarepertoár mellett szívesen játszik kevésbé ismert remekműveket, kortárs zenét és jazz inspirálta klasszikus zenét, nevéhez fűződik megannyi kortárs zenei mű bemutatása is.
A magyar és a nemzetközi zenei élet állandó résztvevője, zongoraművészi tevékenysége mellett a világ nagynevű intézményeiben tart mesterkurzusokat. Eddigi pályafutása alatt számos nagyszerű zenekarral lépett fel, olyan kiváló karmesterek irányításával, mint Gilbert Varga, David Nimrod Pfeffer, Kocsis Zoltán, Kristjän Järvi, Jesús Medina, Vitaly Protasov.
Első, „Hungaricum” című szólólemeze egyedüli CD-ként 2005-ben elnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Lemez-Nagydíjat, „Transcendental Etudes” c. lemeze pedig 2015 júniusában a hónap felvétele lett az egyik legnagyobb presztízsű klasszikus zenei website-on, az allmusic.com-on. 2018-ban Liszt-díjjal, 2019-ben pedig Lajtha-díjjal tüntették ki.
|
|
BONNYAI Apolka zongoraművész, művészeti vezető
|
BONNYAI Apolka 10 évesen kezdett zongorázni Ella Miklósné tanárnőnél, majd a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta tanulmányait Schweitzer Katalin és Eckhardt Gábor osztályában. Zongoraművészi diplomáját 2001-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneakadémián Szokolay Balázs, Kemenes András és Várjon Dénes irányításával, majd ugyanitt 2013-ban DLA fokozatot szerzett.
Számos ösztöndíj és nemzetközi zenei verseny nyertese. A Grand Prize Virtuoso és a Golden Classical Music Awards nemzetközi zenei versenyek díjazottjaként a Salzburgi Mozarteumban és a New York-i Carnegie Hallban lépett fel. A Weingarten ösztöndíj nyerteseként a Birmingham Conservatoire-ban Malcolm Bilson professzornál, majd a Terplan Kutatói Ösztöndíjjal a Montclair Egyetemen tanult David Witten és Mark Pakman irányítása mellett az Egyesült Államokban.
Nagy sikerrel szerepelt a IX. Kiotói Nemzetközi Zenei Fesztiválon Japánban, amelyről CD-felvétel is készült. További fesztiválmeghívásai közt szerepel a Yamaha Artist Liszt Festival és a Hungarian Arts and Humanities Festival New Yorkban, valamint a Cziffra Zongorafesztivál. Két alkalommal vett részt a V4 Zongorafesztiválon Sárospatakon, amelynek művészeti vezetője is volt 2019-ben.
Olyan rangos helyeken lépett már fel szólistaként, mint a Művészetek Palotája, a Carnegie Hall, a Kennedy Center, a Wiener Konzerthaus, a Mozarteum, az Alti Hall és számos más koncertterem Európában és Amerikában. Rendszeresen készülnek felvételei a Magyar Rádió Márványtermében.
Bonnyai Apolka 2001 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium zongora főtárgy szakos művésztanára.
A Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál alapítója és művészeti vezetője.
|
|
Budafoki Dohnányi Zenekar
|
 A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország egyik legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara. A fenntartó Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata jóvoltából 1993 óta hivatásos együttesként, Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, Érdemes művész irányításával a zenekar rövid idő alatt előkelő helyet vívott ki magának a magyar zenei életben, s az elmúlt években az ország egyik vezető együttesévé vált. A BDZ ügyvezető zeneigazgatója a kezdetek óta Hollerung Gábor.
A zenekar sokoldalúságát igazolja a széles repertoár, mely a klasszikustól a kortárs és jazz-zenén keresztül a popig és a filmzenéig terjed, továbbá az összművészeti produkciók, amelyek rendszeresen találnak helyet a Müpa színpadán. A BDZ büszke saját big band formációjára, a nevéhez fűződő Aranybál elnevezésű, a bálok aranykorát idéző rendezvényre, a róla készített Élet, öröm, zene című szimfonikus dokumentumfilmre, illetve az Igazából karácsony című szimfonikus koncert-showra, amely több éve tölti meg a Papp László Sportarénát. A BDZ 2009-ben indította útjára filmzene produkcióját FilmHarmonikusok címmel, mely ma a magyar zenei élet egyik legkeresettebb szimfonikus zenekari programjává vált. Szintén hatalmas érdeklődés és teltház övezi a Hollerung Gábor szuggesztív és egyéni hangvételű magyarázatairól ismertté vált Megérthető zene sorozatot. Az ország közönsége rendszeresen láthatja, hallhatja a zenekart a Virtuózok című tehetségkutató műsor zenekaraként is.
|
HOLLERUNG Gábor karmester
|
Hollerung Gábor 1954. augusztus 18-án született Budapesten. Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője, a Dohnányi Akadémia nemzetközi karmesterkurzus alapítója és vezetője.
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte karvezetés és karmester szakon, ahol Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Kórodi András voltak a tanárai, majd Eric Ericson, Kurt Masur és Somogyi László mesterkurzusain képezte tovább magát.
1979 és 1981 között a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarmestere volt, 1981 és 1983 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított zeneelméletet, zenetörténetet és karvezetést, valamint vezette a nőikart. 2001-től 2008-ig a Honvéd Együttes zeneigazgatója, majd művészeti vezetője volt. 1989-től 2000-ig tevékenykedett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestereként, majd 2001 óta folyamatosan a zenekar ügyvezető zeneigazgatójaként is.
Karmesterként külföldön is aktív. 2002 és 2005 között a Jerusalem Symphony Orchestra első vendégkarmestere volt, 2002-től 2007-ig a Philharmonia Singers Tel Aviv zenei tanácsadója. Számos európai zenekarral való fellépésén kívül szerepelt az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar, a Brazil Szimfonikus Zenekar, a Shanghai Szimfonikus Zenekar, a Guangzhou Szimfonikus Zenekar és a Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekar vendégkarmestereként.
Kitüntetései: Érdemes művész (2015), Jeruzsálem-díj (2006), Liszt Ferenc-díj (2004), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002)
|
KARVAY Dalibor hegedűművész
|
Dalibor KARVAY hároméves korában kezdett hegedülni édesapja irányításával. Olyan jó érzéke volt a hangszerhez, hogy már Vrútkyban folytatott tanulmányai alatt több felvételt készített a pozsonyi Szlovák Rádió számára. A zsolnai konzervatórium elvégzése után, ahol prof. Bohumil Urban tanítványa volt, a bécsi konzervatóriumban kezdte meg tanulmányait a neves Boris Kuschnir professzor osztályában. Együttműködött a következő zenekarokkal: Bécsi Szimfonikus Zenekar, Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara, Bécsi Kamarazenekar, Camerata Salzburg, Német Szimfonikus Zenekar Berlin, Mannheimi Nemzeti Színház Zenekara, Cseh Filharmonikusok, Angol Kamarazenekar, Orchestra Ensemble Kanazawa, Szlovák Filharmonikusok, Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara stb. Kamarazenészként Karvay olyan kiváló nemzetközi muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Radek Baborák, Julian Rachlin, Wenzel Fuchs, Boris Kuschnir, Magda Amara, Stefan Stroissnig és mások.
Aktív koncertkarrierje mellett Dalibor Karvay 2014 óta a Bécsi Zene- és Művészeti Egyetem hegedűprofesszora. 2020-ban kinevezték a Bécsi Szimfonikus Zenekar első koncertmesterévé.
|
MYKYTKA Volodia brácsaművész
|
Volodia MYKYTKA ukrán zenészcsaládból származik, Lvivben született. Az ottani zeneiskolában tanult, majd a Konzervatóriumban és később a varsói Zeneakadémián folytatta tanulmányait. A Hannoveri Zeneművészeti Egyetemen képezte tovább magát. Diákévei alatt számos nemzetközi versenyen nyert első helyezést, többek között Weimarban, Firenzében, Hannoverben, Oszakában és Melbourne-ben.
Szólistaként és a Karol Szymanowski Vonósnégyes alapító tagjaként több mint 40 országban lépett fel, olyan rangos koncerttermekben, mint a New York-i Carnegie Hall, a londoni Wigmore Hall, a Philharmonie de Paris, az amszterdami Concertgebouw, a bécsi Musikverein és számos más jelentős koncertterem Európában, Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. Részt vett a neves Rheingau Musikfestival, a BBC Proms, a Schubertiade Schwarzenberg és a Kammermusikfest Lockenhaus fesztiválokon. A 2008-ban Lvivben alapított „Szymanowski Kvartett és barátai Fesztivál” művészeti vezetője.
A lengyel kormánytól kitüntetést kapott a lengyel kultúráért tett szolgálataiért, valamint megkapta a Szymanowski-díjat. Olyan kiváló kamarazenei partnerekkel lépett fel, mint Oleg Maisenberg, Rudolf Buchbinder, Vladimir Krainev, Boris Andrianov, Agata Szymczewska vagy Lily és Mischa Maisky. Együttműködött továbbá a Lvivi Kamarazenekarral és a Lengyel Sopot Kamarazenekarral is. Brácsát és kamarazenét tanít a kölni / aacheni Zeneművészeti Egyetemen, és mesterkurzusokat tart Európában, Amerikában és Ázsiában. A Decca, a Hyperion, a Hänssler Classic és a CAvimusic által kiadott CD-ken szerepel. Számos rádiófelvételen hallható a BBC számára készült „New Generation Artists Scheme keretében”, valamint Németország, Franciaország, Ausztria rádióállomásain.
Volodia Mykytka egy Hans Schicker (Freiburg) által 1983-ban készített brácsán játszik.
|
SÜMEGI Eszter magánénekesnő, szoprán
|
 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1993-ban szerezte meg operaénekesi diplomáját, ettől az évtől a Magyar Állami Operaház egyik vezető magánénekesnője. Eddigi pályáján több mint harminc főszerepet énekelt. Nemzetközi karrierje 1993-ban kezdődött, amikor Ines szerepét énekelte Donizetti A kegyencnőjében, Luciano Pavarotti szakmai irányításával. 2012-ben elsők között kapta meg a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese díjat, amit 2015-ben újra átvehetett. A világ számos operaszínpadának vendége: énekelt a berlini Komische Operben, Salzburgban, Bregenzben, Reykjavikban, Torontóban, Karlsruhéban és Bellinzonában. A világ élvonalába tartozó énekesekkel, karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott együtt, többek között Christoph Eschenbachhal és Robert Wilsonnal. A koncertszínpadok egyik legkeresettebb művésze: koncertezett José Curával, Giuseppe Giacominivel, Polgár Lászlóval, repertoárján Rossini, Brahms, Mozart, Verdi művei egyaránt szerepelnek. Tosca-alakításának többek között Bécs, Frankfurt és Toronto közönsége tapsolt, Aidaként Pittsburgh, Barcelona, Peking publikuma ünnepelte. Pályáján elénekelte az összes Puccini-opera főszerepét, az utóbbi években pedig megtalálták a nagy Strauss-szerepek (az Arabella címszerepe, a Császárné Az árnyék nélküli asszonyból, a Tábornagyné A rózsalovagból) és Wagner-szerepek (Senta A bolygó hollandiból, Erzsébet a Tannhäuserből, Elza a Lohengrinből stb.), melyeket egyöntetű szakmai és közönségsiker övez. Szulamitként (Goldmark Károly: Sába királynője) revelatív alakítást nyújtott, fellépését Az árnyék nélküli asszonyban világszínvonalúként emlegeti a szakmai sajtó. Munkásságát 2018-ban Kossuth-díjjal ismerték el.
|
|
|
|
|